Zene Megrendelés Irodalom Hangköltészet Gázló Dalszövegek Vendégkönyv Ismeretlen művészek KépzőművészetÚjdonságok

Gázló

Wehner Tibor: SZENT VARECZA HALOTT-LEVELEK ÉS - SZÖVEGEK

Gondolja csak meg, kedves Költőszent,
 
ha az adóügyi ellenőrzés szembetalálkozik a költészettel, az korántsem ugyanolyan jelenség és problematika - jóllehet a szereplők ugyanazok, a tér is azonos, és az idősíkok is pontosan illeszkednek -, mint amikor a költészet találkozik össze az adóügyi ellenőrzéssel. Minőségi a különbség, és erre a hegeli dialektika sem találja meg a magyarázatot.
Könnyű út lenne a probléma megoldásához a szándékok elemzése, az attitűdök analizálása, holott élettelen dolgok esetében már az életjelenségek feltételezése is abszurdnak tűnhet, de mégiscsak, egészen egyszerűen - megkerülve az ellentmondásosnak tűnő szituációt - a dolgok alaptermészetének, jellegének tulajdoníthatjuk az irányultságokat.
Mert mit tesz az adóügyi ellenőrzés - kajakból - ha szembetalálkozik a költészettel? Kiiktatja, kiírtja, eltapossa, keresztülgázol rajta, megsemmisíti. Mérlegelés és taktikázás nélkül.
És mire vetemedik a költészet, ha szembekerül az adóügyi ellenőrzéssel? Szonett-dalra fakad, megénekli botlásait és tévedéseit, esetleg - ha rossz napja van - epigrammába gyúrt ironikus fenyegetésekkel próbálja jobb belátásra téríteni.
Még rosszabb a helyzet, ha a költészetet a filozófiával helyettesítjük be. Viszont ugyanott vagyunk, ha az adóügyi ellenőrzés helyett a tomboló erőszakszervezetet szerepeltetjük.
Jön a tomboló erőszakszervezet, nem néz se jobbra, se balra, nyomul célegyenesen előre, nemhogy előre köszönne a költészetnek vagy a filozófiának, hanem a tudatlanok gőgjével nagyvonalúan eltapos mindent. Gesztusaiban, mozdulataiban csipetnyi kecs vagy báj sincs. Csak azt hajtogatja: akció, akció, akció. És ebben semmi rím, semmi ritmusos időmérték nem lelhető.
Elgondolni is rossz, ha az adóügyi ellenőrzés és a költészet találkozásánál - és fordítva - jelen van egy harmadik fél is (egy utcakopásmértékegység-ellenőrző, egy felhőnyilvántartó vagy esetlegesen a helyiérdekeltségű korpacsillámőr). Rögtön kitör a tömegverekedés, és garantált, hogy ki húzza a rövidebbet. Rendőrség (persze a jókedvű rendőrök is beszállnak a bunyóba), helyszíni szemle, kordon, sziréna, újsághír és jegyzőkönyv: a jegyzőkönyvben meg szikár tények, megintcsak semmi líra. A költészet hősies gesztusokra vetemedve még a tárgyaláson is hallatni próbálja hangját, de a halk gumibot-koppanások sorozata és az adóügyi ellenőrzés túlereje elhallgattatja. A bírósági újságrajzolók kezdetleges rajzain túlmenően csupán ez a hallgatás marad az utókorra.
És ebben a nagy-nagy hallgatásban, valahol távol mégiscsak újraéled valahogy a költészet, és az azóta még nagyobbra hízott adóügyi ellenőrzés árnyékában újra érlelődik a régi konfliktus. A kibékíthetetlen ellentét, az antagonisztikus. A költészet reménykedik, hogy majd az adóügyi ellenőrzés jön be az ő utcájába, amit momentán nem egy nagy magyar költőről neveztek el, és nem fordítva, de nem jön senki sehova, mert az az utca, amit nem a nagy magyar költőről neveztek el csak a költői képzelet szüleménye. Így hát a bunyó a képzeletben kezdődik, de aztán persze a nagyobb adóügyi kiosztásoknál és bemosásoknál áttevődik valóságos síkra, a ringfelügyelő is elégedetten csóválja a fejét, mást nem tehet. A szünetig alig-alig tudják kiüríteni a köpőcsészét: bizony, a szükségszerű segédköpéseket szorgalmasan termeli a szegény költészet. És amikor végre megszólal a kínok terheitől megszabadító gong, egy rossz rímmel kapásból válaszolva bejön a gang.
Senki sem füttyög, amikor a félmeztelenre vetkezett transzvesztita bíró kihirdeti az eredményt: pontozással diadalmaskodott a simlis hintőporügynök.
 
Buda, 2005. május 12.                  
 
 
Költőszent!
 
A roppant kemény riport- és a kissé puhább költészeti síkokon érkező aggasztó hírek mélyen elgondolkoztattak és ezért megpróbáltam megoldási lehetőségeket konstruálni, különösen a "rablógyilkos magyar állam" leggyilkosabb szervezetét, az adóhivatalt illetőn.
Első megoldás. Az adóbevallást el kell készíteni, de számok helyett szavakkal és versben. Erre különösen alkalmas az adóbevallási ív: mintegy kijelöli a szavak és a sorok helyét. A dolog már a feldolgozás szintjén zavart fog okozni, a gépek képtelenek kódolni a metaforikus gondolatszárnyalást. Az adóhivatallal történő levelezés is versben zajlik. Az adóhivatal intelligencia-foka ugyanis értelemszerűen nem olyan magas, hogy felérne az esztétikai tartományokig. A személyes találkozások (berendelés, személyes megbeszélés) elől ki kell térni, egy-egy levél halasztó hatályú, különösen, ha a levél valójában nem is levél, hanem vers. Eredmény: az adóhivatal várhatóan megzavarodik, hibákat vét, önkorrekciókra kényszerülés saját dugába dől. Ez természetesen hosszú időt vesz igénybe - az adóhivatal késedelmi pótlék fizetésére kötelezetté válik! -, így időközben új adóév köszönt rá, és újra kell kezdenie az egészet. Az időközben lezajló politikai változások lehetőségét (művészetpártoló "rablógyilkos magyar állam" hivatalba lépése) akkor még nem is mérlegeltem. Ez az esély messze ívelő reményekkel kecsegtet.
Második megoldás. Az adóhivatal bármely megnyilvánulására sakklépésben kell reagálni. Amennyiben az Ön d4 lépésére az adóhivatal nem a Hf6-al válaszol (Szpasszkij-Fischer 1972-es reykjaviki mérkőzés) akkor máris le van söpörve, elvesztette a játszmát, és fel lehet állni az asztaltól. Viszont ha átgondoljuk, hogy az adóhivatal felkészült-e annyira, hogy Hf6-al válaszoljon, vagy esetleg, hogy egy Fischer-intelligenciával kidolgozott lépésnél jobb változatot prezentáljon, akkor mindkét lehetőséget nagy valószínűséggel kapásból kizárhatjuk, és a d4 kinyilvánításával máris elkönyvelhetjük a győzelmet. Ezután már nem kell foglalkozni az egész históriával. (Esetleg egy szakirodalmi hivatkozással /Kádár legjobb sakktanítványaitól elvárt nagyobb játékintelligencia/ még egy megsemmisítő csapást lehetne mérni rájuk.)
Harmadik megoldás: belső emigráció, megbocsátás: nem tudják, hogy mit cselekszenek.
 
Buda, 2005. május 28.
 
 
A "piaci duma"- verstípus (forma) visszaszorulása, majd teljes eltűnése
és az APEH-betűszó megjelenése, majd az APEH-tematika dominánssá válása
Szent Varecza költészetében a 2000-es év első évtizedének derekán
 
(értekezés-vázlat)
 
A címben megjelölt jelenségre a Varecza-versfolyó zúdulásában a 2004-2005-ös évek folyamán figyelhetett fel az irodalmi közvélemény. A változás hátterében a költő élményanyagában, illetve valóság-érzékelésében lezajlott, alapvető változásokat sejthetjük, vagyis az esztétikai jelenség okai között valójában művészetszociológiai motívumok húzódnak meg, illetve motoznak. Viszont a tévedések kockázatának vállalása nélkül megállapítható, hogy a lírai hevület, az indulatosság, az érdes hangvétel és a pontos célirányosság mit sem változott, vagyis csupán egy látszólag könnyed, az irónia álruhájában tetszelgő mellékág ("piaci duma") elhalásának, vagy ideiglenes visszaszorulásának lehettünk tanúi. A "piaci duma" darabjai mindeddig mintegy szünetjelekként voltak jelen a drámai-látnoki versáradásban ("rablógyilkos magyar állam"-költemények), és ezáltal, az ellentétek hangsúlyainak törvénye szerint impulzusait erősítették fel. Vagyis most az intenzitás megszakítatlan és állandó, a feszültség permanens és robbanó erejű. Mindezt fokozza az APEH-betűszó költészetileg idegen, illetve legalábbis igencsak rideg, a magyar olvasóközönség számára eredendően megvetett jelentéskörű használatának gyakorisága is. (Itt hívnám fel a figyelmet a műfordítási nehézségekre: angol, francia vagy német nyelvterületen az APEH-versek a betűszó lefordíthatatlansága és jelentés-vesztése miatt minden bizonnyal veszítenek majd erejükből.) A rövidítés feloldása ugyanakkor az időmértékes verselés verslábaira alapozott, klasszikus ritmizálású verssort alkothatna, ha a költő ebben a formában alkalmazná: a-dó-és-pénz-ü-gyi-el-len-őr-zé-si-hi-va-tal. Fokozhatná a melléktoldalék további kibontása: vas-me-gye-i-ki-ren-delt-ség-szom-bat-hely-pe-tő-fi-ut-ca. Erre az időmértékes pulzálásra bizony nagy verseket lehetne alapozni: költészetünk nagy vesztesége, hogy a költő e leleménnyel mindeddig nem élt és inkább az emblematikus rövidítést alkalmazza.
Az APEH-inspirációra született versek kapcsán felmerül egy új műfaj: a pervers. (A szerző ezennel szerényen javasolja az új verstani képződmény műfaji rendszertanba illesztését, Szent Varecza-pervers megjelöléssel.) Természetesen nem a /vers-formuláról van szó, amely mintegy mellékes vers-volt megjelölés. A pervers valaminek a perlése kapcsán született költemény, amely lehet valóságos és lehet az ideák szférájába emelkedő. Valóságos a pervers, ha pert robbant ki, és idealisztikus, ha csupán a fogalmiságokban mozogva, konkrét következmények nélkül perlekedik. A Varecza-lírában sajátos módon összefonódni látszik a valóságos és az idealisztikus formula, ugyanis a kettő villódzásáról van szó, mert hol a valóság sikamlós talaján járunk, hol az eszmeiségek éteri magasságába emelkedünk, és közben nem tudható, mikor hol vagyunk. Közben hihetetlen váratlansággal csapnak le az abszurditások kivédhetetlen fogalombombái, és az olvasó csak abban reménykedhet, hogy a költő költészetével eggyé válva megmenekül a hívságos hétköznapiságok kegyetlen megpróbáltatásaitól, a mindennapok alantas szennyétől. Viszont ha a költő a perverssel egyesül, akkor nem térhet ki a veszélyes fenyegettetések elől. Az egyetlen menekvési lehetőséggel az általános és rendszersemleges idea-szintézis kecsegtet: ez az a tartomány, ahol az APEH-féleségek nem érvényesíthetik akaratukat. (A perlekedés a hivatalos iratokra is a pervers-formában való válaszok alkalmazásával eszközölhető: megfoghatatlanságokat keltőn: egy műalkotással szemben (mint ezt oly szemléletesen bizonyítják Petőfi, Ady és késői kortársaik versei) a hivataloknak nincs fellépési lehetőségük - az esztétikum ingoványaiba tehetetlenül belesüllyednek.)
A Varecza-költészetben regisztrálható, az APEH-betűszóba sűríthető korszakos változás-jelenséget javallom a kortárs magyar líra egészébe ágyazva vizsgálni és elhelyezni, mert csak így ragyoghatnak fel egyediségei és az általánosságok által megvilágosodó jellegzetességei és különösségei.
 
Buda, 2005. június 12.
 
 
Költőszent, végső soron
 
számítani lehetett betoppanásukra - mert hát a nevében van, hogy Halott -, visszautasíthatatlan ajánlatokkal felfegyverkezve megérkezett Szent Vareczához a Last Minit Temetkezési Vállalat két ügynöke. Nálunk nem késheti le a dolgot, mondta a véznább, és ez egyben a szlogenünk is. Utolsó pillanat, de nem késheti le. A dolgot? - vetette volna közbe a Szent, de a nagydarab rögtön hozzáfűzte, hogy hallottuk, a temetkezésekkel kapcsolatban felmerült egy s más probléma. Szent Varecza ismét szeretett volna megszólalni (már nyelve hegyén volt a Fedőneve Fedő-példázat), de a vézna ügynök letorkollta. Nincsenek kedvezőbb ajánlatok sem a városban, sem a város környékén, különös tekintettel Dozmatra. Árkartell, vagy mi a fene van, és ezt nemcsak a bennfentesek tudják. A bennfenteseket furcsa mód bennfenntesekként hangsúlyozta. És minket az élőhalottak sem tudnak megtéveszteni. Előszerződést kötünk, és rendben is van a dolog. Itt kell aláírni. És meglobogtatta a blokktömböt. Ne kapkodjuk el a dolgot, nyugtatgatta a túlsúlyos. Szusszanjunk egyet. Ha belegondolunk, az utolsó pillanat sohasem az utolsó, mert vannak kiszámíthatatlan utórezgések, zöngék, elemelkedések. De azért nem árt felkészülni a dologra. Már megint a dolog, mormolta magában Szent Varecza. A nagydarab azonban tovább magyarázott. Na de hát ezért vagyunk itt, ahová majdnem későn érkeztünk: a delikvens neve szerint halott. Elmagyarázom, szólalhatott meg végre Szent Varecza, de figyeljenek minden részletre. A vékony már riposztozott is: de minket nem érdekelnek a részletek, csak a végeredmény, az esszencia. A biztos üzlet. Illetve hát az üzlet az biztos. És ennek köszönhető, hogy vannak kedvezményes akcióink is, de sajnos visszamenőlegesen nem érvényesíthetők a feltételek. Csak előremenőlegesen, merthogy nincs előre. Ez a folyamatos jelen, a végtelenné kitágított jelen szférája. Még alig érkeztünk meg és mégis, már régóta itt vagyunk. Nem figyelte meg? Hallgattak, Szent Varecza lopva az órára pislantott: a másodpercmutató egyenletesen járta az útját, de a percmutató mintha lecövekelt volna a tizenhetedik percnél. Itt az ideje, bár ez viszonylagos, hogy elmagyarázzam a menetet ezeknek, gondolta magában Szent Varecza. Talán azzal világíthatnám meg a lényeget, kezdte magyarázni kimért hangsúlyozással, hogy én ezen a fázison már túl vagyok, vagyis a maguk ajánlata, vagy legalábbis jövetelének célja okafogyottá vált. Illetve már eredendően okafogyott. Ez a kérdés az én esetemben már a formalitások kategóriájába utalható, vagy még azon is túl, a tünékeny látszatok birodalmába. Vagyis nyugodtan távozhatnak, visszavonulnék jól megérdemelt elmélkedéseimhez. A nagydarab közben szórakozottan Szent Varecza asztalon felejtett borotvapamacsával babrált. Időtényező ide vagy oda, azért ennyire nem érünk rá, riposztozott a vézna. Megvillan még utoljára a borotva pengéje. Itt kell aláírni. Megint a blokktömböt lobogtatta. Az ár a kartell ellenére kedvezményes. Akciós díjtétel, kár kihagyni, a hülyének is megéri. Nem is értem, miért vagyunk még itt. Szent Vareczában felmerült valami kétely: maguk jó címre jöttek? Illetve jó címre mentek? Vagy úgy jártak, mint a szegedi tárcaíró nagymenő betörője, aki a saját lakásába tört be, és aztán kénytelen volt feljelenteni önmagát? A továbbiakat kár is lenne részletezni. A pamacsot meg ne babrálja, kérem. Már csak a higiénia miatt se. A nagydarab egyik lábáról a másikra állt, erre azért még ő sem számított. Még déenesvizsgálatot kér ez az akadékoskodó alak. Na lássuk, hogy tudnánk lezárni ezt a kényes ügyet, mondta. Lezárni? Az ügyet? - kérdezte Szent Varecza. Semmit sem lehet lezárni. Maguk csak azt hiszik, hogy bármit is le lehetne zárni. A gyökerek a mélyben gyökereznek, ezt soha ne felejtsék el. A vézna felderült: jó, akkor ne az ügy lezárásával foglalkozzunk, hanem a probléma megoldásával. Szent Varecza most már gesztikulált is, villogtatta a szemüvegét. Az ügyek után megérkeztünk a problémákhoz is. Az ügyekről és a problémákról meglehetősen hosszú előadást tudok tartani, helyezkedjenek kényelembe, de ne bízzák el magukat. Nem lesz szükség közbevető kérdésekre. Itt az ideje, hogy én kérdezzek. Hogy mi kérdezzünk. Ez az én kérdezzek-mi kérdezzünk formula is idézet. Egy rejtőzködő pesti író korjelző megfogalmazása. A nagydarab és a vézna szedelőzködni kezdett. Az idézetek minket untatnak, mondta a többes szám első személyt hangsúlyozva a vézna. Talán azért, mert a mi tarsolyunkban is van néhány. De erőszakot nem alkalmazunk. Szabad a vásár, egy az áru. A két ügynök az ajtó felé lépve összekacsintott, amikor Szent Varecza váratlanul megjegyezte: akkor hát megegyeztünk. Megegyeztünk? - merevedtek meg az ügynökök. Aztán zavart lelkesedéssel prospektusok után kezdtek kutatni belső zsebeikben. Ez már valószínűleg az utolsó utáni pillanat volt: Szent Varecza szemében ismét a régi tűz lobogott.
 
Buda, 2005. június 25.
 
 
Költőszent!
    
(Látomásfeltételezés)
 
2824-ben - a feljegyzések, a szétszóródó papírok elveszvén - megoldhatatlan problémával szembesülnek az archívumok munkatársai: a Varecza-könyvfolyam 2005-ös megakadásának hiteles megokolásának kérdésével. Lázasan kutakodnak majd az életrajz-nyilvántartásokban, kissé furcsának minősítvén a tényt, hogy 2005-ben a halott költő még él, és 2005 után is vígan egzisztál - csupán az adóhatóságokkal kerül összetűzésbe, de a feszült ügy aztán mégiscsak nyugvópontra jut. A könyvfolyam azonban mégis lezárul, és erre a bírósági periratokban sincs magyarázat. A kritika, a kortársak még a 2005-ben és 2005 után született és kéziratban terjedt költeményeket is regisztrálják, de könyv sem magyar, sem orosz, sem angol nyelven - egyszerűen nincs. A sokat próbált kutatók közül néhány a szép szerkesztőnő vonalán próbálja meg feloldani a rejtélyt, de miután a búzamező-szőkeségű hölgy időközben átfestette a haját, ez a nyom is a semmibe vész. Marad hát a koncepciógyártás, a kultuszépítés. Egyes feltevések arra alapoznak, hogy Szent Varecza - aki időközben, nyolcszáz év elmúltával váratlanul Shakespeare mögé csúszott az ön-népszerűségi listán - 2005-től álnéven jelentette meg könyveit, de a H. H. nevű szerzővel való összevetés stíluskritikai alapon gyorsan kizáratott. Próbálták a problémát levezetni a hetven megjelent kötetből is, mintegy prognosztizálva a költői jövendöléseket, de ez a kezdeményezés is zsákutcának bizonyult: a feltevések igazolódtak, de a jelenségre magyarázat még a sejtetés szintjén sem volt. Az addig elszigetelten dolgozó kutatók a sok kudarc után úgy döntöttek, hogy team-be tömörülnek, és energiáikat összesítvén és megsokszorozván keresik a magyarázatot. A team-ben néhány évi meddő munkálkodás után az a meggyőződés kristályosodott ki, hogy habár kézzelfogható Varecza-kötetek 2005 után nem születtek meg, a virtualitások szintjén azok mégiscsak léteznek. Vagyis - zárta le fáradságos munkáját a Varecza-bizottság - habár tárgyi bizonyíték nincs, probléma sincs: miként a probléma nem tárgyiasul, hogyan kérhetnénk számon a könyveket, mint tárgyakat?
Így hát jóllehet a 2000-es évek kultúrtörténetében a Varecza-kötetek recepciója látszólag megszakadni látszik, valóságos megszakadásról nem beszélhetünk: a könyvek sora könyvek nélkül is folytatódik; Varecza halott és törekvése él. A jelenség mélyében - és ez majd egy későbbi kor reveláció-szintű felismerése lesz - az idősíkok összemosódásának nehezen felismerhető lényege húzódik meg. Csodálkozhatunk-e ezután azon, hogy az élet halott, a halott élő, a létező nem létező és a nemlétező vitalitásokban tobzódó? A totalitások eme szférájában ugyan mit keresnek APEH-nek önmagukat nevező nem pontosan meghatározhat státusú és létezésmódú alakulatok? Ki beszélt itt és mit akart mondani? *@?®c
 
Buda, 2005. július 8.
 
 
*@?®c  Szigorúan, visszavonhatatlanul, hatványozottan és sokszorosan írás-, másolás-, idézés-, memorizálás- és reprodukálásvédett, szerzőtlenített, anonimizált apokrif szöveg, amelyre viszont értelemszerűen a szerzői jogvédelem általánosan elfogadott előírásai teljesen érvénytelenek.  Olvasásvédettségi oltalom alá helyezési eljárás azonban sürgősségi fokozattal, kedvező elbírálási reményekkel folyamatban. Létezésvédelmi eljárás kidolgozás alatt, kedvező fázisban, kivételekkel (szólás-mondás, szleng, városi folklór). Mindenfajta hatalomgyakorlási és kisajátítási kísérlet, fennhatóság, birtoklásvágy, előzetes vagy utólagos reklamáció határozottan elutasítva. Nem áru. A szellemi autonómia határok nélküli kiterjesztése megfellebbezhetetlen. A korlátozatlan korlátozások elve is érvénytelen, illetve csak rendkívüli esetekben érvényesíthető. ®©??  Ez is szigorúan és sokszorosan védett: a védelem védése önlényegű.
 
 
Szent Varecza
Szombathely
Mikes 23.
9700
 
Állampolgárságáról lemondott fenti cím alatt lakó személy!
 
Miután költészeti munkássága túllépte a megengedett határértékeket, ezúton értesítem arról, hogy 2005. augusztus 1-től kivetem Önre a költészetadót. Ezen időponttól kezdve a versszám, a sorszám és leütésszám (karakter) teljesen objektív (a tartalomtól és a stilisztikai sziporkáktól független) ténymegállapítási mértéke alapján minden hónap 30-áig, illetve 31-éig köteles az államkasszába csekken befizetni a költészeti adót. Az adó kivetésének indoka: a költészet éles fegyver, fantasztikus energia, szellemi érték, áru, amelynek piaci értéke eleddig sajnálatosan elkerülte az adóhatóság figyelmét. Az adó mértéke: karakterenként 1 fillér (az adóhatóság így próbálja kissé visszafogni a hosszú versek megszületésének gyakoriságát). Az adó bevallása önkéntes, a kölcsönös bizalom alapján működő, de rendszeres és kíméletlen ellenőrzésre számíthat. Visszamenőleges hatálya (gyűjteményes, válogatott kötetek versei, stb.) a rendelkezésnek nincs.
A költészetadó sikeres bevezetése után, 2006. tavaszán megvizsgáljuk a költészet-forgalmiadó bevezetésének szükségességét, illetve lehetőségét is: ez a humánus adónem (amely bevételből azokat támogatnánk, akiknek nem adatott meg az irodalmi tehetség) a forgalmazott költeményeket kísérné. Minden, a költőn kívüli olvasásra vagy felolvasásra kerülő költemény a karakterszám alapján lenne forgalmiadó-köteles, amelyet az eladónak és a vevőnek, illetve az alkotónak és a befogadónak is be kellene fizetni az államkasszába, az aktust követő hónap 30-áig, illetve 31-éig. Ezzel az intézkedésünkkel a költészet jelentőségét szeretnénk fokozni, egyszersmind az értéktelen irodalmi kezdeményezéseket ítélnénk halálra. Csak a piacképes költészet maradjon fenn - ennél humánusabb adóintézkedést keveset hoztunk. De rossz vers és jó vers között - demokratikus államgépezet demokratikus intézményeként - számunkra természetesen nincs különbség.
Viszont a költészeti kedv visszaszorulására is van megoldásunk: ugyancsak 2006. tavaszától a kevésbé aktív, vagy teljesen passzív költőkre hallgatási adót vetünk ki, amely kissé nagyobb volumenű, mint a költészeti adó havi országos átlaga: vagyis az adó itt inspiratív funkciójú, egyértelműen pozitív tényező. Az a fontos, hogy ne maradjon menekülési lehetőség a rendes állampolgárok mellett a költőknek sem, hogy az államgépezet akadozás nélkül működhessen.
Kérem, hogy a Városi Költészeti Adónyilvántartási Hivatalba regisztrációs látogatásra, illetve tehetség- és munkakedv-, valamint hallgatás-elszántsági felmérési vizsgálatra, nemkülönben a befizetési csekkek átvételére befáradni szíveskedjen, amely alkalom elmulasztása esetén azonnal elővezettetjük, egyszersmind raktári készletből - az Ön költségeire - minőségi garanciavállalások nélkül biztosítjuk a szükséges próbavers-kontingenst.
A közeli viszontlátás reményében,
                                                            
                                                              költői hevülettel:
 
2005. július 26.
                                                                             Adóig. Iroda Vez.
Név:


Üzenet:

Mi Magyaroszág fővárosa? Kérem kisbetűket használjon!
(A SPAM levelek kiszűrése miatt szükséges.)